Szaküzletünk, a Nelson Bike 2013-as nyitásakor számtalan gondolat és terv motivált minket.

A legfontosabb az volt, hogy szívvel, szeretetből végezzük a munkánkat, a minőség tekintetében pedig nem voltunk hajlandók kompromisszumokra.

Éppen ezért folyamatosan a legmagasabb minőségű kiszolgálásra és kizárólag kiváló minőségű áruk forgalmazására törekszünk.

Mivel magunk is sportszerető, tapasztalt bringások vagyunk, ezért pontosan ismerjük a kerékpárosok felmerülő igényeit és igyekszünk ezeknek maximálisan eleget tenni. Minden téren lehet ránk számítani.

Az üzleti érdekek mellett nem feledkezünk meg a társadalmi szerepvállalásunkról sem.

Bevetettük magunkat a város sportjának vérkeringésébe (hiszen már amúgy is jelen voltunk…), ott állunk az összes veszprémi kerékpáros klub mellett és maximálisan támogatjuk a tehetséges fiatalokat is.

A különböző versenyektől kezdve a balesetmegelőzési rendezvényekig szinte az összes bringás eseményen jelen vagyunk és támogatjuk azokat.

Egyesületeinken keresztül kiemelten foglalkozunk a gyerekekkel, iskolákkal és igyekszünk őket megtanítani a biztonságos kerékpározásra és egyáltalán, ennek a szép sportnak a szeretetére.

Sosem dőlünk hátra, sosem gondoljuk azt, hogy már mindent tudunk a szakmáról, sosem hisszük azt, hogy már nincs hova fejlődnünk! Mindig azon dolgozunk, hogy Ti még elégedettebbek legyetek.

Mindezt tesszük azért, mert imádjuk a munkánkat, rajongunk a kerékpárokért és szeretjük a bringásokat!